Az első dolog amire emlékszem gyermekkoromból az egy negatív élmény volt 1979-ben, történetesen 5 éves voltam mikor a szüleim elköltöztek Budapest VII. kerületében, úgyhogy nekem is másik óvodába kellett mennem. Mit ne mondjak nem volt egy kellemes emlék, pontos részletek nincsenek meg, de tudom hogy rossz volt. Nem érdekes hogy mindig a negatív dolog marad meg az emlékezetben?

Az iskola kezdésről nem maradt meg sok, nyilván nem csak én kezdtem el, hanem rajtam kivül még sokan mások. Nem volt semmi gond a suliban, minden ment a maga utján. Nem voltam kiemelkedő tanuló,  inkább csak olyan átlagos, talán picivel jobb. Arra emlékszem hogy gyűlöltem a napközit és a nyári tábort......

A család apuból, anyuból és belőlem állt. Állítólag lett volna kis testvérem 2-szer is, de volt valami gond, úgyhogy édes testvér nélkül maradtam. Volt nekem viszont egy 13 évvel idősebb nővérem, aki anyu első házasságából született. Ő nem lakott velünk, mert mikor elköltöztünk ő is kapott egy lakást valahol Óbudán. A kapott szó nem elírás, mert apu együtt élt a szüleivel és a nővére családjával egy nagy családi házban a jelenlegi Óbudai lakótelep helyén. Mivel lebontották a házat a lakótelep miatt, kárpótlásul a család nem tudom pontosan mennyi lakást kapott, de úgy gondolom annyit ahányan meghaladták a felnőtt kort, így lett a nővéremnek is egy külön lakása 18 évesen. Apu foglalkozása műszerész volt, autó rádió beszereléssel foglalkoztak a belvárosban, anyu szállítási csoport vezető volt az esküvöi ruha kölcsönző vállalatnál. Anyu egy nagyon kedélyes, sokat nevető ember volt, szerette az embereket és az életet, elég szegény családban született öten voltak testvérek, volt 4 bátyja..... Anyu munkahelyén sokan dolgoztak, volt egy nagy baráti társaság akik minden héten egyszer összejöttek mindig másik családnál és elképesztő nagy bulikat tartottak, aminek a fő fonala egy kártya parti volt. Snapszereztek. Nem emlékszem pontosan hány emberből állt ez a társaság de jóval többöl mint négy..... Négyen kártyáztak a többiek táncoltak és beszélgettek, volt persze egy kis italozás is de semmi durva. Gyermekként számomra ez nagy élmény volt! Nagyon sokszor csak néztem ahogy kártyáznak úgyhogy később elég jó kis snapszer játékos vált belőlem ...... Volt egy velem egyidős lány is, aki ha eljött akkor mindig játszottunk, ő mindig papás mamásat szeretett volna, de az esetek 80 százalékában indiánosat jatszottunk..... Persze a kártyázásnak tétje is volt, aki "bunkót" kapott annak fizetnie kellett, ami bekerült egy közös kasszába. Ez a kassza egész évben gyűlt, majd szilveszterkor csaptak belőle egy elképesztő nagy bulit! Jó időszakként emlékszem erre az időszakra. A társaság akkor bomlott fel amikor a társaság egyik férfi tagja beleszeretett az egyik nőbe, persze úgy hogy közben mindkettejüknek már volt a férje, felesége..... Nagy szerelem lehetett, mert menekülőre fogták és nem egyszerű úton, de kiszöktek Amerikába, szerintem később megbánták hogy oda mentek. A férfi itthon hagyta két kis gyermekét, a nő-aki anyu egyik legjobb barátnője volt-, egy kamasz srácot. Hát eddig tartott a nagy bulizás.....

10 éves koromban kezdődtek a problémák. Ekkor váltak el ugyanis a szüleim. Nem lett volna baj ha mindez csendben történik, de sajnos nem így lett. Volt kiabálás, ajtócsapkodás, sírás és minden mi szemnek szájnak ingere. A történet nagyon egyszerű, karácsony előtt ugye voltak a karácsonyi vásárok, anyu körül akart nézni az egyikben aztán egyszer csak szembetalálta magát a faterommal aki épp kéz a kézben csavargott az egyik kolléganőjével, a leendő második feleségével. Nem volt egy jó karácsony annyit mondhatok. A további életünk kicsit felfordult hiszem bár nagy lakásban laktunk, volt 2 nagyszobánk meg 1 kicsi, plusz konyha, előszoba és fürdö, hirtelen a lakás két felé szakadt. Az egyik nagyszoba lett apué, a másik a miénk, a légkört inkább nem részletezném, de talán a fagyos szó találó rá. Amúgy apu nem sokat volt ott, arra emlékszem hogy mindig vártam hogy jöjjön haza, de általában nem jött, néha találtam kirakva az asztalra édességeket, méghozzá olyanokat amiket nem lehetett megvenni akkoriban sok helyen(Tik-Tak, Milka csoki stb.), azt hiszem érthető miért gondoltam azt hogy jobban szeretem apámat...... 

Aztán egyszer csak elköltözött, azt hogy papiron mikor váltak el, nem tudom,  az én szempontomból nem is volt lényeges. Egyedül maradtam anyuval.....

Ebből az időszakból arra emlékszem,  hogy egyedül kellett hazamennem a suliból, ami egyébként nem volt messze, és az üres lakás várt, ami még így is jobb volt mint a napközi.... Anyu párszor nem jött haza, csak késő este, gondolom néha szeretett volna ő is élni egy kicsit! Ilyenkor felhívta az egyik szomszédunk, egy nénit, aki átvitt magához és ott voltam addig, amíg anyu meg nem jött, vagy ha nem jött, akkor ott aludtam. Kedves néni volt,  egy pillanatig sem éreztem rosszul magam vele. Szégyellem, de már nem emlékszem a nevére, pedig miután elköltözött azután is találkoztam vele és mindig kedves volt velem!  

Összességében a válás nagyon megviselt. Érdekes módon sosem ítéltem el apámat a történtek miatt még gyermekkoromban sem, úgy gondoltam hogy mindig két emberen múlik egy házasság/párkapcsolat. Apám egyik napról a másikra kilépett az életemből, sajnos fogalma sem volt hogy mihez kezdjen ezzel a helyzettel, jóval később elmondta, hogy ő igazából nem tervezett minket elhagyni, mondjuk akkor lehet hogy másképp kellett volna csinálni a dolgait...... Szóval egy kicsit leromlott a tanulás, emlékszem,  környezetből év végén megkaptam az első kettesemet, addig elvétve volt pár hármasom.... Ami nagyon rossz volt hogy két hetente elvitt apu, de nagyon nem volt jó. Ő összeköltözött a kolléganőjével, és ott is volt egy hasonló korú lány, hasonló sérelmekkel mint én, persze valakin ki kellett töltenie a haragját és csalódottságát, és mivel én világéletemben szelíd voltam, ideális célpont voltam a lelki feszültségek levezetésére.... Az apám minden egyes alkalommal azt papolta hogy akkor is én vagyok az apád, kár hogy a viselkedése ezt nem igazán tükrözte, szóval nem sirtam................. keveset.. Aztán felrakott a 7a buszra és szia. Ő Budafokon lakott a 7a végállomásánál, mi meg anyuval a B;aha Lujza térnél, végül is átszállnom nem kellett, de nem volt túl kedves tőle! Volt olyan apás hétvégém, hogy elvitt anyutól, kirakott a felesége anyjánál, ők meg elmentek hétvégére kettesben valahová, én meg ott maradtam egy számomra idegen öreg nénivel(nem irnek nevet) és az ellenséges lánnyal, akinek az volt a legjobb szórakozása hogy olyan dolgokat állított rólam amik nem voltak igazak és elég durva dolgokat talált ki.... Közben cukorbeteg lettem és rengetegszer vettek vért, volt hogy elájultam a vérvételtől, volt hogy terheléses vizsgálatról elszöktem és a környéken bolyongtam. Szóval úgy döntöttem, hogy nem szeretnék többet apámhoz menni, elég volt. Nem tudom pontosan hány éves lehettem,  de olyan 12-13 körül. Pár évig nem is láttam apámat, viszont szerencsére a cukorbetegségem rendbe jött, azt mondták hogy idegi alapon jött ki és elmúlt.

Nővéremmel mindig jó kapcsolatunk volt, nagyon szerettem, sokszor jártam hozzá és persze ő is jött fel hozzánk rendszeresen, vasárnaponként. Nem volt egyszerű eset, párszor összevesztek anyuval de mindig kibékültek. Ő ekkor a III.kerületben lakott.

Anyunak volt egy kollegája úgy hívták Sanyi. Egy jóképű, magas, szőke, kék szemű férfi volt, akinek egy gyengéje volt, sokat ivott. Egyébként rendes volt nagyon, többször vitt el magával kocsma túrára, tudom hogy elég durván hangzik, de mindig délelőtt mentünk és akkor sosem ivott, csak bejártuk a várost és mindenhol bemutatott, sokan ismerték........... Szerintem kedvelt, az érzés kölcsönös volt! Akkoriban voltak vállalati üdülők, többször mentünk együtt nyaralni, ő tanított meg úszni, és sokat ping-pongoztunk is. Jó barátja volt anyunak, semmi több! Aztán ő is eltűnt, gondolom a rendszerváltás betett jó sok embernek, munkahelyek szűntek meg, ami segédmunkásként őt sem kímélte. Nem tudom mi lett vele......  

Én meg lassan középiskolát választottam. Emlékszem anyuval ott ültünk egy több száz oldalas könyv fölött, aminek a címe pályaválasztási tanácsadó volt. Fogalmam sem volt mit kéne tanulni(tegye fel a kezét aki tudja 14 évesen mi akar lenni!) , anyu csak annyit tudott hogy gimnázium kizárva, mert nem fog tudni eltartani 18 éves korom után..... Így esett a választás a Lékai János  Hajózási szakközépiskolára. Jól hangzott és  fel is vettek....